Ebben a témában rengetegen vannak olyanok, akik tájékozatlanok. Valóban nehéz nyomon követni a különféle ajánlatokat és lehetőségeket, viszont éppen ezért jött létre a nyugdijbiztositas.com, ami ma már egy több mint 50 fős szakértői gárdává fejlődött. Ha eddig nem volt tisztában azzal, hogy milyen lehetőségei vannak, akkor hasonlítsa össze az elérhető nyugdíjbiztosításokat!
Elsősorban érdemes kiszámolni, hogy mire lehet számítani az állami nyugdíjjal kapcsolatban. Valószínűleg a kapott eredmény nem lesz túl bizalomgerjesztő a statisztikák alapján, amit több pénzügyi elemző végzett. A jelenlegi nyugdíjrendszer már most elavultnak számít és valószínűleg 20 év múlva már nem lesz jelen, legalábbis ebben a formában, amiben most van. Ebből az következik, hogy már az is okot ad az örömre, ha a jelenlegi fizetés 30 vagy legfeljebb az 50%-át megkapjuk. Meglehet, hogy ez van akinek elegendő, azonban sokaknak ez korántsem lesz elég a megélhetéshez, a már eleve alacsony bérek miatt.