Sokan keresik az örök fiatalság forrását, mindmáig eredménytelenül. Léteznek olyan eljárások az orvostudománynak köszönhetően, mint a Thesera. A feszes üde bőr érdekében rengeteget lehet tenni az életünk során, de ahogy telik az idő, a természetes folyamatok miatt, illetve a környezeti hatásoktól és az életmódunk miatt sokat veszít a feszességéből. Megjelennek a kisebb nagyobb ráncok. A különféle készítmények csak részleges megoldásként szolgálnak és elég lassan fejtik ki a hatásukat, ellentétben az innovatív Thesera kezeléssel, ami igen speciális kategóriát képvisel az arcfiatalítás terén.
Nem könnyű meghozni a döntést, amikor úgy döntünk, hogy szeretnénk arcfiatalító eljárást végeztetni magunkon, mert ez esetben két lehetőség áll a rendelkezésünkre. Kés alá fekszünk és választunk egy plasztikai sebészt vagy egy tapasztalt kozmetikust hívunk segítségül.
Mi is pontosan a Thesera? Ebben az esetben is számítanunk kell fájdalomra? Lehet, hogy végre ellenérvként hozható fel az ellen, miszerint a szépségért meg kell szenvedni? Úgy tűnik, hogy a Thesera eljárásnak köszönhetően, ez az állítás már nem érvényes. Azért, hogy megértsük miben rejlik a hatékonysága és miként érhető el látványos eredmény rövid időn belül, ismerkedjünk meg az eljárással és annak menetével!
A Thesera kezelés elsősorban a bőr saját kollagéntermelését veszi célba. Ez a fehérje felel a bőr rugalmasságáért és feszességéért, az elasztinnal egyetemben. Ezek teszik a bőrt széppé, fiatalossá, egészségessé. Jó hír, hogy a kollagént a szervezetünk előállítja, viszont ez a folyamat elkezd lelassulni általában akkor, amikor belépünk a 30-as éveinkbe és a bőrünk veszíteni kezd a rugalmasságából. A már említett környezeti tényezők ezt a folyamatot felgyorsíthatják, mint az UV sugárzás vagy az egészségtelen életmód.
Itt jön képbe a Thesera, ami vitaminok, ásványi anyagok, anti-aging és antioxidánsok révén segíti a sejtek védelmét. Ezek az összetevők elősegítik a sejtek megfelelő működését és táplálják a bőrt, aminek következtében az sokáig feszes és rugalmas marad. Láthatóan a bőr felszíne simább és egészségesebbé válik. Ez pedig nemcsak a kisebb, vízhiány okozta ráncokra vonatkozik, hanem az arc egész megjelenését kipihentebbé varázsolja, míg végül a mélyebb ráncok is feltöltődnek. Minél tovább történik a kollagén termelődés stimulálása, annál hatásosabbnak tekinthető a Thesera kezelés. Continue Reading…