A diabétesz az egyik leggyakoribb anyagcsere betegség napjainkban, ami Magyarországon is rengeteg ember életét nehezíti meg a súlyos vagy kevésbé súlyos tüneteivel. Minden 8-ik betegnek szüksége van arra, hogy a diabéteszes láb kezelése hatékonyan, mielőbb megtörténjen, ugyanis a betegség legsűrűbben előforduló szövődménye maga a diabéteszes láb. A cukorbetegség az erekre és az idegekre egyaránt rossz hatást fejt ki. Bár a karokban is roncsol, mégis inkább az alsó végtagokban jelentkeznek leghamarabb a szimptómák.
A diabéteszes láb kezelése természetes módszerrel is történhet, szén-dioxid gyógygázfürdővel. Régebben helyhez kötött volt a terápia, hiszen a betegeknek Mátraderecskére kellett utazniuk, ha kezelni akarták a fájó végtagjaikat. Ma már otthon is elvégezhető a kezelés, mindössze Fumara pezsgőkristály szükséges hozzá. Azért hatásos a diabéteszes láb kezelése ezzel a metódussal, mert a szén-dioxid, a bőrön keresztül felszívódva, értágító hatást gyakorol, ennek köszönhetően javul a keringés és a sejtek oxigénnel való ellátottsága.
A mofetta a természet csodája
Tulajdonképpen a jelentése vulkanikus tevékenység nyomán létrejött szén-dioxid gáztartalmú felgőzölgés, ezen feltörések keveredhetnek vízzel is. Számos ilyen forrás található az erdélyi Hargitában, amit a helyiek borvízként emlegetnek. Az alsó végtagi érszűkület kezelésének egyik leghatásosabb természetes módja a mofetta, ami növelheti az úgynevezett perifériás szív teljesítményét, így nő az érintett testrész vérellátottsága. Hatására megújul a bőr, visszanyeri fiatalos rugalmasságát.
Érthető módon, a mofetta felhasználása egyre népszerűbb a gyógyászatban és a kozmetikai iparban egyaránt. A fumara.hu webáruház kínálatában megtalálható Fumara pezsgőkristály korrekt áron vásárolható meg és a pénzünkért olyan hatékonyan felhasználható terméket kapunk, ami enyhítheti a fájdalmas tüneteinket, de prevenció szempontjából is érdemes alkalmazni. A legegyszerűbb és legkényelmesebb megoldást a mofetta kezelés elvégzésére ezek a kiváló minőségű termékek biztosítják a betegeknek, anélkül, hogy utazniuk kellene.